Pintér D. István

Károlyi Béla küzdelmei

Egy élet egy eszméért: Meg tudod csinálni!

Élete több, mint sikertörténet: legenda. Mintha Isten arra teremtette volna, hogy mindörökkön a csúcson legyen. Gimnazistaként válogatott atléta, egyetemista évei alatt a nemzeti férfi kézilabdacsapat oszlopos tagja volt, majd – feleségével karöltve – minden idôk legsikeresebb tornászedzôje lett. Károlyi Béla példája igazolja: a teljesítmény szempontjából nem az számít, hogy hol születik az ember, hanem az, hogy eléggé kemény fából faragták-e a küzdelemhez. Van mit tanulnia tôle az embereknek.

Bánya-vidéki tapasztalatok

Károlyi Béla gyerekkorát egy Zsil-völgyi bányavárosban, Vulcani-ban töltötte. A nagyapa igazi népnevelô volt, aki teljes akaratával, tudásával az akkoriban zömében székely bányászok tanítását, nevelését szolgálta. Az ô példája és az ifjúkori élmények döntôen befolyásolták a testnevelô szakot végzett fiatalembert, hogy udvarhelyi származású feleségével, Mártával visszatérjen arra a vidékre. 

– Én úgy emlékszem az ottaniakra, mint kemény kötésû, karakán emberekre – mondja. Azok a férfiak tudtak küzdeni, ez volt a legfontosabb, amit tôlük meg lehetett tanulni.

Károlyi szerint a bányászok hasonlítanak a gyerekekre, akiket ô teljesítményre nevelt, hiszen a gyerekek is jók, erôsek és kiválók akarnak lenni: "Csak meg kell fogni a kezüket, és el kell ôket vezetni a fény felé" – mondja.

Nadia

A Károlyi házaspár 1966-ban Oneşti-re került, ahol lefektette a romániai nôi torna alapjait. Óvodáskorú gyerekekkel kezdték a munkát, és tíz év múlva megtörtént a csoda: a montreali olimpián – élen az üstökösként feltûnô Nadia Comaneci-csel – a hazai csapat aranyérmet szerzett.

– Mit jelentett Nadia az Ön életében? Tökéletessége mennyire befolyásolta az Ön késôbbi ígényeit? – kérdem.

– Igaz, hogy a mi nevünk összekapcsolódott a Nadiájéval, én mégis úgy érzem, hogy ô csak része volt annak a munkának, amit mi befektettünk sok éven keresztül. Mai napig is ápoljuk kapcsolatunkat, mivelhogy ô is az Egyesült Államokban, Oklahomában él férjével.

A sportember máig is a montrealit tartja élete legemlékezetesebb sikerének, és Nadiát a legjobb tanítványának, de azt is elmondta, hogy sikereinek a kulcsát éppen abban látja, hogy a mércét sohasem egy személy vagy bizonyos teljesítmény szintjére helyezte, hanem mindig az elején kezdte, ott ahol a gyerek is részt tudott venni a tevékenységben.

Moszkva elôtt, Moszkva után

Már a moszkvai olimpiát megelôzôen mélyült a konfliktus közte és a román tornásszövetség között, amelyet leginkább a szövetség vezetôje, Nicolae Vieru szított. Károlyi szerint egy tipikus kommunista proletkultos, mániákus ember volt, aki a saját szobrát akarta felépíteni a tornászsikerek tégláiból. Persze a kerékkötô mindig beleütközött abba a kiváltságosnak mondható pozícióba, amellyel Károlyiék rendelkeztek, és amelyet fôleg Ilie Verdeţ tartott fenn azzal, hogy teljes szabad kezet adott a házaspárnak. Ez a látszólagos függetlenség azt jelentette, hogy a tornászválogatott edzôi egyenesen a pártvezetésnek és nem a szövetségnek voltak alárendelve. Ez természetesen kiváltotta a szövetség ellenszenvét. Az olimpia után, az 1981-es amerikai bemutató turné idején is alájuk ástak, és várható volt, hogy félre teszik ôket, amikor hazatérnek. Márta és Béla akkor úgy döntött, hogy nem kér többet a Ceauşescu-rezsimbôl. Jelentkeztek az amerikai Bevándorlási Hivatalnál, és politikai menedékjogot kértek.

Egyszer lent...

"Egyik kezében italos pohárral, a másikban pedig gyümölccsel úgy fest, mint egy tizenötödik századi nemes. Arcra Ion Çiriacot juttatja eszembe. Egy másik titokzatos férfi az ismeretlen Erdélybôl" – írta róla nem sokkal kitelepedése után Lesley Visser az USA Today-ben.

De aztán a sajtó hosszú idôre elfelejtette ôket. Az elsô hat hónap nagyon nehéznek bizonyult. Életük és pályájuk legnehezebb kapaszkodója volt ez. Bélán látszik, hogy nem szívesen emlékezik arra az idôszakra.

– Az amerikaiakat nem érdekli, hogy ki voltál korábban, vagy az, hogy ki volt az apád? Nekik csak a teljesítmény számít. Az angol nyelvet sem ismertük, és ez iszonyatos hátrányt jelentett, mert meggátolt mindenféle egyéni kapcsolatot még azokkal is, akik amúgy jó szándékkal közeledtek felénk. Amerikáról az a hír járja, hogy a lehetôségek országa, de az embernek tudnia kell, hogy szerencsétlen az a hajó, amelyik odasodródik vele. Sokan érkeznek különbnél különb elképzelésekkel, de csak nagyon kevésnek adatik meg a lehetôség, hogy olyan életformát alakítson ki, amilyenrôl álmodozik.

Ismét a csúcs felé

Hat hónap után adódott az elsô tornával kapcsolatos munka. Megkereste ôket és félnormás állást ajánlott egy edzô, akivel már korábban, különbözô versenyeken integettek egymásnak, mert társalogni egymás nyelvének az ismerete hiányában képtelenek voltak. Nyolc hónap után megkereste ôket két vállalkozó és felajánlotta, hogy Houstonban dolgozzanak egy tornateremben.

– Gondolkodás nélkül igent mondtam, hiszen úgy látszott: itt a nagy lehetôség, hogy lábra álljunk és olyasmivel foglalkozzunk amihez értünk. Béreltek egy kis olajos, büdös garázsépületet, és tessék tornászni tanítani a gyerekeket. Tettük amit kellett, a takarítástól a WC-mosásig mindent, hogy kilábaljunk abból a nehéz helyzetbôl. Sajnos a partnerek egy félév után látták, hogy ebben nincs pénz, és egyik reggel közölték: kilépnek. Úgy képzelték, hogy mindenki megy a maga dolgára. Dehát mi hová mehettünk volna? Elmentem a tulajdonoshoz, hogy meggyôzzem: adjon még egy kis idôt nekünk. Kiderült, hogy a volt társak hat hónapig semmit sem fizettek. Csak egy hónapot kértem, és ígértem, hogy minden cent az ô zsebébe fog vándorolni. Rendbetettük a termet, meszeltünk, széppé tettük a környezetet. Reklámra nem volt pénzünk, de a gyerekek voltak a legjobb hírverôk. Aztán egyre több gyerek jött, a kezünk alól kikerült az elsô tornászbajnok az ifjúsági mezônyben, és ugyanabban az évben, 1983-ban megnyertük a felnôttbajnokságot is. Aztán a következô évben, Mary Lou Rettonnal világkupát, majd még három nagy versenyt nyertünk, amelyek közül a legnagyobb a Los Angeles-i olimpiai érem.

A Los Angeles-i olimpia amerikai tornászcsapatának tagjai egytôl egyig az ô kis garázsából kerültek ki. Ott a válogatott nem azonos az általunk kialakított fogalommal. Különbözô privát klubok növendékeinek szerveznek egy válogató versenyt, és az elsô hat alkotja a nemzeti csapatot. A nemzetközi sikerek után egyre több gyerek iratkozott be a klubba, egy adott pillanatban 2600 gyerekkel foglalkoztak, és ennek arányában természetesen az egykori kicsi garázs helyébe egy igazi iskolát hoztak létre. Innen már egyenes út vezetett a további sikerek felé.

You can do it!

Az atlantai olimpia döntôjében az amerikai csapatnak még egy 9.7 pontos bakugrásra volt szüksége, hogy megszerezze az aranyérmet, és már csak az elsô próbálkozásnál bokaficamot szenvedett Kerri Strug volt hátra. Alig állt a lábán, nemhogy tökéletes ugrást tudjon végezni. De az edzô hajthatatlan volt. "Menj, és végezd el a második ugrást is! Meg tudod csinálni!" – mondta. Kerri elbicegett a kifutóig, és aztán – mintegy varázsütésre – úszni kezdett a levegôben, mintha szárnyakat kapott volna. Dobbantott, ugrott, pördült néhányat a levegôben, és talpra esett, majd szabályosan üdvözölte a közönséget, jelezve, hogy befejezte a gyakorlatot. Aztán, amikor indult volna integetô csapattársai felé, kibicsaklott a lába, és összeesett. Úgy segítették le a matracról. Néhány hosszú másodperc következett, és az eredménykijelzôn megjelent az osztályzat: 9.7. Épp ennyi kellett az aranyéremhez, amelynek átvételére nem tudott saját lábán elmenni a dobogóhoz. Károlyi Béla ölben vitte odáig.

Történt ugyanis, hogy amíg az edzô a jegyek összesítésével bíbelôdött, az egészségügyisek hordágyra tették a lányt és elindultak vele a kijárat felé, hogy kórházba szállítsák. Károlyi Béla észrevette a kétségbeesetten integetô lányt, utána szaladt, lekapta a hordágyról, és futott vele a díjátadáshoz vonuló csapat felé. Mire odaért, a többiek már fel is léptek a dobogóra, utolsó pillanatban tudta társai közé állítani a kicsi hôst. "Meg tudtad csinálni! Megérdemled, hogy átvehesd azt a díjat, amiért megdolgoztál" – mondta neki.

Amerikában napok alatt nemzeti jelszó lett az edzôi biztatásból: You can do it! Ez tulajdonképpen Károlyi Béla és Márta üzenete az emberiségnek: Küzdjetek, és tanuljatok, mert meg tudjátok csinálni! Ez lesz az üzenete az egykor Vulcani-ról induló férfi életérôl készülô filmnek is, amelynek alapötlete a székelyudvarhelyi Interfilm tulajdonosának, Ferenczy Károlynak a fejébôl pattant ki, és amelynek létrejötte fölött romániai részrôl az Interfilm a bukaresti MediaProval társulva, Magyarországról a Megafilm és Luxemburgból a Carusel cég bábáskodik. A Makk Károly rendezésében hamarosan elkezdôdô forgatásokon Károlyi Béla szerepét a jól ismert Jean Reno fogja alakítani.

Nem tudják abba hagyni

Károlyiék az atlantai siker után úgy gondolták, hogy ideje átadni a stafétabotot a fiataloknak, és elhatározták, hogy nem vállalják tovább az amerikai válogatott felkészítését. A stafétaváltás azonban úgy tûnik nem megy simán, mert alig egy esztendôvel az olimpiai gyôzelem után a csapat visszaesett a világranglista hatodik helyére. A legutóbbi világbajnokságon elszenvedett kudarc után a szakszövetség felkérte a házaspárt, hogy lépjen újra szônyegre, és készítse fel a sydney-i olimpiára a lányokat. Elsôre hallani sem akartak a dologról, de, amikor a kérdést nemzeti vonatkozásban mutatták be, hát nem akart rossz fényben feltûnni, és idén januártól elvállalta a munkát. – Havonta öt–hat napra összehívjuk a csapatot. Eligazítjuk ôket, tervet dolgozunk ki számukra – mondja.

Magánélet

Hetven mérföldre Houstontól a Károlyi házaspár létesített egy farmot, ahová lassacskán áthelyezte a tornászlányok felkészítését.

– Építettünk egy óriási tornatermet uszómedencékkel, teniszpályákkal, egy kis szállodával ellátva. Ezen a felületen (az USA Today alapján mintegy 250 hektár – sz.m.) '95 után elindítottam a nemzetközi tornatáborokat, ahová gyerekek jönnek a világ minden tájékáról. Hatvan–hetven edzôvel dolgozom, azok ellátják a gyerekeket, ott etetjük és szórakoztatjuk ôket. '96-ig bent laktunk Houstonban. Nap mint nap jártam ezt a távolságot a farm és az akkori tornaterem között, mert már akkoriban voltak állataink, és azokat is el kellett látni. '96-ban elhatároztuk, hogy nem lehetünk egyszerre két helyen, az évek is eljártak felettünk, hát kiköltöztünk a farmra.

– Vannak kedvenc állatai? – kérdem, amire nevetve válaszolja:

– Hát persze. Tehenek, lovak, huszonöt kutya, teve és egyéb állatfajták – egytôl egyig a kedvenceim.

Hazatelepedés

Szeretne egyszer hazatelepedni Székelyudvarhelyre, ezért is vásárolt Szombatfalván bennvalót. Márta, aki tôsgyökeres udvarhelyi, hallani sem akar arról, hogy öregségüket idegen országban töltsék. Ezért is végzett itt egy kisebb befektetést (az Ugron-kúria felújítása, Semper-sörgyár létrehozása), ami azonban talán a hozzáértô menedzsment hiánya vagy egyéb okok miatt életképtelennek bizonyult, de ez nem zavarja, mert nem a pénszerzés volt a céljuk, hanem az, hogy adjanak valamit, ami hasznos lehet ennek a közösségnek.

Pintér D. István

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat