Pintér D. István

 A kaptárból

Gondoltad-e,hogy
az eszme is lehet tárgy,
van egy olyan kaptár
ahol a végtelenben lévő
minden gondolat összegyül,
de a jó a rosszal,
a buta az okossal nem vegyül,
ahol a sziporkázó értelem
csillagtesteket ölt vagy megöl,
amelyek szüntelenül cikáznak,
mint temetőkben a szentjánosbogarak...
Gondoltál-e arra,
hogy mi a legfőbb ÉSZ,
minden kaptárt gondoz
az egyelen MÉHÉSZ,
az őserő-bűvész...
Felemelem elernyedt kezem,
ezután neki is irom
minden levelem...

Kaland

A verssel úgy vagy, mint álomban,
tér-tágas nagy termeken vezet 
végig egy primadonna,
riadt-fehér keze, mint két galamb,
úgy repdes, lengedez arcod előtt,
és mutogat, hogy oh,
ez biedermeier, s az rokokó.
Kristályok csendje, porcelán szikrák
kérnek, hogy egyél langusztát, ikrát,
hozzá burgundi, legjobb aszúbor,
egy hölgy Bach-ot játszik a csemballón.
Végül, mikor véget ért az estély,
cilindered a kezedbe adják,
csend csipkés gallérja lesz a kastély,
az  utcán felcsipsz egy ledér fruskát,
hazaviszed intim konflison,
és ő nem igeri, hogy hű marad hozzád.
Aztán ébredve  reggel  észleled,
álmodtál, már megint, mint annyiszor, 
de most mégis melletted van ő,
akit atmentettél a letűnt időn.

Elhagyatott

A ház üres,
mint a kidöntött fa lombja,
a pitvarajtó beakasztva a horoggal,
a tornác deszkáin toporzékoló esőcseppek,
csintalan kopogás valahol
a mestergerenda és a padlózat között,
mintha valaki visszatért volna,
mintha valaki elmenni kívánna és pakolna,
kint az udvaron meglökdösi a köveket,
és nőni kezd a laboda,
reccsen az ól ajtaja,
jaj, nem az állatok mocorognak,
katángkóró körmöli a hídlásokat.

Szél nyargal a kertben, jaj, nem a lovak,
csak nő mindenhol a moha,
a kövek mohó gyapjúja mindent benő,
és gyöngyözik rajta a hajnal szűz verítéke,
de ki lesz, aki felfűzi ezeket a gyöngyszemeket?
Ki fogja nyakába akasztani őket?
Boglárkát ki fog tűzni a hajába?
Ki fog ránevetni a madárijesztőre?
Mert csak ő áll itt a meddő földek őre,
homlokán kiütnek a vadfolyandár-erek,
szeme megüszkösödött bojtorján szene,
de lát mindent csak ő egyedül,
de ő is félig a földbe verve.

Csendben

Láttuk magunkat végre egészben,
kitapogattuk egymásban a csendet,
és elneveztük Békének.
Később rájöttünk, hogy
a csend türelmet jelent,
a türelem valami belső fegyelmet,
és ez a fegyelem
a legönkétesebb vereséget.

Az álom diktatúrája

Éjfél –
tested az ágyad verítéke,
tébolyult furcsa igazságok
étere átvonul koponyádon,
hirtelen egy olyan
valóságban találod magad,
amit már láttál
egy másik álomban,
ahol a dolgok rendje
felborult,
és a mellszobor helyére
frissen gyalult
bitófát növesztett az emlékezet –
amire sohasem emeltél
kezet,
most visszaüt ezerszeresen,
büntet minden vétkedért,
ami sosem volt vétked.
Végül,
amikor felébredsz,
hajnal-köpenyes pribékek
karóba húzzák
belül azt az éned,
aki még
fel sem
ébredt. 

Végtelen

Reggel, derengő ölelésben
szemed az álom foltja,
és kezed. mint a mozdulat…,
hiánya kezemen marad.

Part leszel, s én a tenger,
amibe tagjaid beleáztatod,
ebben a furcsa derengésben
arcodat felém usztatod. 

Mint akik befogadjak a végtelent,
úgy leszünk határtalanok,
eltaszithathatsz hirtelen,
és szorithatsz újból magadhoz

Gyönyörű éjszaka

Gyönyörű éjszaka,
csillagok sikoly-évszaka.

Tenyérnyi ablak-mennyeden
cikkan, és hamvad a félelem.

Fejedben tűz-szárny szétterül,
hagylak-e, hagylak-e egyedül?

Öledben forró, parazsas lángom,
örömöd lesz a szivárványom.

Befonlak izzón, mint egy máglya,
véremnek a te húsod az ágya.

Csalni

Az első csalás
után mit számít a harmadik?
Hazudni csak annyi,
mint vízbe követ ejteni,
és látni a súlyosat,
amint titokban, lengén
súlytalanná változik.
Ölni, ítélni, szülni,
de miért
kevesebbhez mérni a keveset?
És közben tűrni,
hogy gyűljenek kételyeink,
ahogyan friss sebre
gyűlnek
a legyek…

Azt hiszed

Azt hiszed
nem látom arcod
szivárvány-függönyei
mögött
forgó fehér falakra vetülő
árnyékrohanást,
esőmadarak által
felvert por a körutakon,
pupilla-kutak vízgyűrűi,
virágbordák alatt
halk méhdobogás
a szív
akár összeszoritott
vörös ököl
egy poros
deszkaasztalon,
tüdő-szárnyak
vihar-csapkodása
és a szétrobbant
lepkebuborékok
hangodban,
mint a bakancs-slattyogáson
athallszó fűroppanás.
Azt hiszed nem ismerem
egy földi perc
ásóval felforgatott
belsőudvarát,
azt hiszed, elég elfordulnod,
hogy elrejthesd
előlem
a sírást
?

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat