Pintér D. István

Lesz majd nekem is szigetem, papírpálmafás ligetem, mondják is, milyen zsugori vagyok, a fogamhoz verem minden csillagom

 

1964. szeptember 7-én születtem Erdőszentgyörgyön (Maros megye, Románia).

Tanulmányaimat Székelyvéckén kezdtem, majd 1975-től Székelyudvarhelyen folytattam, ahol 1982-ben érettségiztem.

1996-ban a Nagyváradi Református Főiskola Ady Endre
Sajtó­kollé­giumában  szereztem médiamenedzseri képesítést.

 A sajtóba még a rendszerváltás előtt bekerültem, öt évig külső munkatársa voltam az Ifjú­mun­kás hetilapnak,

amely 1987-ben versdíjjal ju­tal­mazott, de riportokat,
recenziókat is pub­likál­tam.
Szerepeltem a Fagyöngy versantológiák
1993-, ’94-, ‘95-ös kiadásaiban.

 1990-ben az Udvarhelyi Híradó (akkor még hetilap  a vezetésem alatt vált napilappá 2002-ben) munkatársa lettem,

majd 1994–2004 között főszerkesztője voltam, ez idő közben 2002-ben egy teljes esz­tendeig az Erdélyi Nim­ród­, a Csodakert és a Finom Falatok havi színes magazinok felelős szerkesztője is voltam.

2001-ben Zoltán János budapesti rockszakíróval közösen riportkönyvet adtunk ki Bús dal szól (Zámbó Jimmy emlékére) címmel.

csoda4.jpg

Elvált vagyok. 1990-ben született lányom Norvégiában él.

Facebook: Daniel Istvan Pinter
E-mail: pinteristván71@gmail.com

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 4
Heti: 16
Havi: 95
Össz.: 19 536

Látogatottság növelés
Oldal: Magamról
Pintér D. István - © 2008 - 2024 - pinteristvan-a.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »